Reméljük örömét leli konyhánk magyaros ízeiben, és a vidék jellemző boraiban, melyekből saját termelésűvel is
szolgálhatunk! Legyen vendégünk! :-)
A forgalmas észak balatoni út, a 71-es, áthalad a községen. Sokan csak átsuhannak ezen az ősi településen anélkül, hogy rápillantanának, netán megállnának megnézni a barátságos hely nevezetességeit. Pedig higgyék el érdemes!
Néhány méterre az úttól látható a falu legismertebb műemléke a vízi malom. Erről már 1211-ben említést tesznek a tihanyi apátság birtokainak összeállításakor. Azóta is folyamatosan üzemel fontos ipartörténeti emlék, melyet csoportos és egyéni kirándulók ezrei látogatnak évente.
Tihanytól hét kilométerre a műemlék-vízimalom szomszédságában áll vendéglőnk. Kétszer negyven fős különteremben és a száz fős fedett teraszon várjuk kedves vendégeinket. A teraszról ráláthatunk a saját ingyenes parkolóra, fedett kerékpár tárolóra, gyermek játszótérre.
A balatoni bringakörút vendéglőnkkel határos, vendégeink kerékpárjaikat a fedett tárolóba az étteremből jól láthatóan helyezhetik el, míg az étterem szolgáltatásait igénybe véve felfrissülnek. Örvényesen avatták fel a 26,2 kilométer követ, ami a Balatonalmádiból kiinduló Balaton körüli kerékpárút, ponttól való távolságot jelzi.
Konyhánk alapvetően magyaros jellegű, balatoni hal félékből bőséges választékot kínálunk és a nemzetközi ételválasztékot is kielégítjük. Az étteremben üdülési csekket, étkezési utalványt is elfogadunk. „Balatoncard”-dal rendelkező vendégeinknek kedvezményt biztosítunk. A számla bankkártyával is kiegyenlíthető. A vendéglő idén április 11-től november 2-ig várja szeretettel a betérő megfáradt, éhes, szomjas vendégeket.
Ételeinkhez a jellegzetesen zamatos helyi borokat – köztük a sajátjainkat is – ajánlunk. A Pannon-tenger réteges üledékeiből táplálkozó szőlők gömbölyű ízvilágot eredményeznek. Szívesen kóstoltatjuk borainkat – melyek a balatoni borainknak megfelelően íz-, zamat-, tájjellegűek -. Büszkék vagyunk borlovagrendünk zászlós borára, Olaszrizlingünkre, de a reduktív tárolásnak köszönhetően fiatalos Rizlingszilváni borunkra is. A borok kóstolásánál javasoljuk azok összehasonlítását egymás utáni bírálatát, mely a gyakorlatlan vagy kezdő borkóstolót is fogyasztóink táborába csalogat. Fejlődésünk érdekében a bírálatot szívesen fogadjuk.
Hungarian Restaurant, European Restaurant, Family Style Restaurant
Desayuno, Café, Cena, Bebidas, Almuerzo
Servicio de catering Adecuado para grupos Adecuado para niños Mesas al aire libre Reservas Llevar Servicio de mesa
Este sitio recopila y organiza una lista de restaurantes en todo el mundo. Puede encontrar lo que le interesa en unos pocos clics y de forma gratuita.
El sitio vive exclusivamente a través de la publicidad y por lo que pide que desactive el bloqueo de la bandera. Si no desea someterse a la molestia de algunas banderas no invasivos, luego aterrizó con la molestia de buscar en el caso de que necesite en otro lugar o haga clic en ME GUSTA
Deje su comentario