Zalakaros egyik legkedveltebb kirándulóhelye a kilátó. Ezt a gyönyörű erdővel szegélyezett helyet a városból könnyű szerrel megközelíthetjük, gyalogosan körülbelül 20 perc séta, de autóval is elérhető. A 2005-ben felújított 16 méter magas kilátóból, páratlan panoráma tárul elénk. Tiszta időben a környező települések a Kis-Balaton, sőt még a badacsonyi hegy is látható. A kilátó tövében található családias hangulatú borozónk. Minimális belső térrel rendelkezünk, de ezt ellensúlyozza, a virágokkal és buja növényzettel körül vett hangulatos kerthelyiségünk, melynek kétharmada fedett. Nálunk megpihenhetnek és felfrissülhetnek a kirándulók, de a szórakozni vágyókról sem feledkeztünk meg. Minden második este élőzenével várjuk vendégeinket. Számunkra az is nagyon fontos, hogy a legkisebbek is jól érezzék magukat, ezért játszóházzal várjuk a gyermekkel érkező családokat. Vendégeink borválasztékunkból megismerhetik a helyi és a dunántúli borokat. Különlegességünk, hogy ételeink közül a gulyáslevest és a babgulyást szabadtéren főzzük és ezt közvetlenül vendégeink előtt szedjük és tálaljuk.
A kemencénk megépítésével lehetőségünk lett kemencés ételeink elkészítésére. Várjuk Önöket is, hogy kóstolják meg a környék legfinomabb sült húsait és házi rétesét. Valamint a jó borok fogyasztása mellett gyönyörködhessenek a lélegzetelállító panorámában. Várjuk Önöket szeretettel.
Bar & Grill, Wine Bar, Arts & Entertainment
Colazione, Caffè, Cena, Bevande, Pranzo
Servizio catering Adatto ai gruppi Adatto ai bambini Posti all'aperto Accetta prenotazioni Da asporto Servizio ai tavoli Prenotazione NON obbligatoria
Questo sito raccoglie ed organizza l'elenco dei ristoranti in tutto il mondo. Potete trovare quello che vi interessa in pochi clic e gratuitamente.
Il sito vive solo ed esclusivamente grazie alla pubblicità, quindi ti chiediamo di disabilitare il blocco dei banner. Se invece non vuoi subire il fastidio di pochi banner non invasivi, allora accollati il fastidio di cercare l'evento che ti serve altrove oppure clicca MI PIACE.
Lascia il tuo commento